Múlt hétvégén megtapasztaltuk, hogy a gombászás olyan, mint a kutya vacsorája, több órás kaptatás után – hegyre föl, hegyről le – három kisebb őzlábat sikerült begyűjteni a budai hegyekben, ami egyébként bő termő szokott lenni. Kárpótlásul azért több kiló csipkebogyóval tömtük meg kosarainkat, nyoma sem volt elkeseredésnek. Nagy részéből jófajta hecsedli lekvár készül majd, egy kisebb adag pedig már várja, hogy egy igazi C-vitaminbomba immunerősítő likőrré alakuljon át karácsonyig: addig pont jól beérik, és akár ajándék is lehet belőle, nem is akármilyen! A képen a tavalyi maradék likőr pózol; lassan egyéves, az idő múlásával egyre tisztább színű lesz és ízre is kifinomultabb, vetekszik egy sok éves tokaji aszúval. Visszatérve a gombákra, a hétvégén még a beígért fagy előtt irány az Őrség a biztos zsákmány reményében!

 

Hozzávalók:

½ l jó minőségű vodka

25 dkg méz

30 dkg csipkebogyó

 

A vodkában feloldom a mézet, ráöntöm a megmosott csipkebogyóra és lezárom a befőttes üveg tetejét. Beteszem az üveget a kamrapolc egyik sötét szegletére, majd egy hónap múlva előveszem és a sodrófa végével összenyomkodom a bogyókat, majd ismét hagyom 2-3 hétig állni, de hetente egyszer azért megkeverem. Mikor az idő letelt, egy használatlan nejlon harisnyán keresztül átszűröm a likőrt és üvegekbe töltöm.